Partium és Máramaros

1. nap: Reggel indulás Budapestről. Belvárosi séta Szatmárnémetiben: székesegyház, városháza, színház, volt Pannónia szálló, a „láncos templom”. Utazás a gyönyörű fekvésű Nagybányára, a magyar impresszionista festők városába: főtér, barokk Szentháromság-templom, látogatás a nagybányai festők múzeumában vagy az ásványmúzeumban. Délután érkezés a kicsiny színmagyar településre, Koltóra: XVIII. századi Teleki Kastély (a kastélyban múzeum működik, ahol a forradalomról és Teleki mellett Petőfi Sándorról is sokat megtudhatunk). Este a szállás elfoglalása.
2. nap: Utazás Desze faluba, ahol a temetőben Máramaros egyik legrégebbi fatemploma található. A következő megálló a már nevében is különleges szaploncai vidámtemető. Nem véletlen a „vidám” elnevezés, errefelé ugyanis a családok vidám versikékkel és humoros festett képekkel búcsúztatják halott hozzátartozóikat. Rövid városnézés Máramarosszigeten, mely megőrzött még valamit az egykori monarchiabeli hangulatából, gazdagságából: 1848-as emlékmű, Leövey Klára emlékoszlop, Hollósy Simon szülőháza. Ezt követően látogatás a barcánfalvi kolostornál, melynek temploma 62 méteres magasságával Erdély egyik legmagasabb fatemploma.
3. nap: Délelőtt utazás Nagykárolyba, a Partium legnagyobb magyar többségű településére. Séta a belvárosban: Károlyi-kastély, volt piarista templom, egykori vármegyeháza, a régi Arany Szarvas fogadó. Látogatás Érmindszenten, más néven Adyfalván: Ady szülőháza, Emlékmúzeum. Megálló Érsemjénen: Kazinczy emlékmúzeum. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.


INGYENES PROGRAMOK
Egyeztetés után ingyenesen kérhető programok:
• egy helyi magyar iskola meglátogatása
• házikenyér sütés, kézműves foglalkozások
• Erdély ismereti vetélkedők
• sportprogramok, tábortűz


A részvételi díj tartalmazza a teljes panziós ellátást és az összes belépődíjat is!

 

 

Az utazás, szállás, teljes panziós ellátás és programok árát a pályázat 100%-ban támogatja.
A pályázathoz szükséges kalkulációt Irodánk készíti.